#balázsibeszél

A rossz politizálástól, a tahóságig

2022-05-02 09:54:00 - BORSODBESZÉL- 633

Miskolc gazdasági tanácsnoka - bizonyos Mokrai Mihály – nem olyan régen, teljesen helyesen foglalta össze a város jelenlegi polgármesterének teljesítményét a reál szférában: „Veresnek nem sikerült számottevő forrásokat szerezni, gazdaságpolitikája légvárra épül és személy szerint nem is nagyon kíváncsi Miskolc gazdaságának összefüggéseire.”


Az egykori matektanár tudja, hogy politikusnak lenni kalandos vállalkozás, ezért önvédelemből így rakosgatja egymás után a szavakat, ha mikrofont lát a szája közelében: „az átláthatóság, a nyitott város politikája, mi minden fontos kérdésről konzultálni fogunk a város lakóival.”


Így beszélt megválasztása idején is, amikor még mindig és mindenkinek tetszeni akart.


Ám, ahogy az előbb említettük, politikusnak lenni kalandos vállalkozás és alakulhatnak úgy a viszonyok, hogy a mindenkinek mindig tetszeni akaró műkedvelőkről kiderül, a király meztelen.


Mint esetünkben is.


A miskolci Bartók Plusz Operafesztivál húsz éve tartó földi pályafutása tavaly véget ért. Ez a fesztivál volt az egyik olyan kulturális teljesítménye, rendezvénysorozata városunknak, - a Cine Fest mellett - amely, ahogy mondani szokás, feltett bennünket Európa térképére: kulturális szaklapok Németországtól, Hollandián át Olaszországig írtak rólunk és a Bartók pluszról, zenekarok operaénekesek jártak hozzánk Bulgáriától, Oroszországon át Csehországig. Nem beszélve a legnagyobb magyarokról, Kocsis Zoltántól, Marton Éváig. Júniusonként, ez a XX. században sokszor apátiába esett, nehézsorsú város és lakosai, a kétezres évek első évtizedére elhitték, hogy „Miskolc nélkül nincs Bartók Plusz Operafesztivál, és operafesztivál nélkül, ma már elképzelhetetlen lenne Miskolc is.”(Dr. Kriza Ákos)


Mindehhez képest kell értékelnünk Kesselyák Gergely karmester, rendező nyilvános levelét. Ebben az Operaház jelenlegi főzeneigazgatója távozása okai között elsőként említi, hogy fesztiváligazgatóként, a sajtóból értesült minderről.


Ez a városvezetés miként erre Mokrai is rámutatott, településünk gazdaságának történéseit magatehetetlenül nézi. Gazdasági kérdések annyiban érdeklik őket, amennyiben azok saját boldogulásukat szolgálják: lásd a dubajozást, az önkormányzati lakások buherálását, az egykor saját maguk által felvett milliárdos hitelek mai reprodukciós kísérleteit.


Veres Pál és Borkúti László kulturális tanácsnok, vagy micsoda, tavalyi eljárása Miskolci Operafesztivál ügyben túlmutat azon, amikor műkedvelők botrányosan rosszul csinálják a politikát, vagy a helyi kultúrpolitikát.


Teljesítményük meghatározása inkább: tájjellegű tahóság.



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4873
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 6005
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7580
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9190
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10387