#balázsibeszél

Akár a vasorrú bábák a mágneses viharban – a miskolci szakszervezetisek és a védőnők

2022-05-09 06:19:00 - BORSODBESZÉL- 3803

Mihail Pavlovics Tomszkij, a szovjet szakszervezetek élén, valamikor az 1920-as években, valószínűleg nagyobb hatékonysággal végezte érdekvédelmi küldetését, mint azok a miskolci szakszervezeti mozgalmárok, akik most, 2022-ben, transzmissziós szíjként működtek közre tíz óvodai dajka és három pedagógiai asszisztens kirúgásában, a város óvodáiból.


Mint azt néhány nappal ezelőtti cikkünkben megemlítettük, április legvégén az illetékes önkormányzati szakbizottság számára, a „racionalizálás megvalósulásáról”, azaz az óvodai munkahelyek megszüntetéséről szóló előterjesztést Varga Andrea alpolgármester asszony jegyezte, aki 2016-ban a Kossuth téren, szakszervezetis komszomolka korában, önmagát még, az ápolónők és a pedagógusok helyi védelmezőjének hazudta.


Az előterjesztést, ha hiszik, ha nem, TÁMOGATTA még a másik szakszervezetis Jeanne d’Arc, innét a Marx térről, vagyis Csabalik Zsuzsanna, a szakbizottság külsős tagja, Veres polgármester úr legnagyobb spanja is – aki viszont ezért cserébe Zsuzsanna vállát veregeti és a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesületben vigasztalja.


Ám a helyi gyönyört még lehet fokozni: hallgatásával beleegyezett a védőnők kirúgásába a bizottsági ülésen jelenlévő Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet Óvodai Tagozatának elnöke is.


Színesíti Makár Barnabásné szakszervezeti vonalon futó, ernyedetlen érdekvédelmi munkáját, hogy január végén még azért akart sztrájkot szervezni harcostársaival, mert „az alacsony bérek miatti óvónőhiány már most érezteti hatását: a dolgozók elégedetlenek, túlhajszoltak, mivel kevesen vannak, és rengeteg a túlmunka. Ehhez jön még a szintén rengeteg adminisztráció. Attól félnek, hogy ha nem sikerül felhívni a kormány figyelmét a problémára, a helyzet tovább fog romlani.”

 

Ezt az egész megalázó szituációt, tekintettel eredendően primitív kisszerűségére, körülbelül így lehet magyarra fordítani: Miskolc városában polgármester uramék és a zsíros bödön közelében ülők, aggodalmasan pislognak a számukra valószínűleg végzetes bukovárit jelentő, 2024-es önkormányzati választás felé.


Emiatt, a hátralévő idejükben, a dubajozáson, az ingatlan bizniszeken és az egyéb tenyeres-talpas, de legalább nagy saját haszonnal kecsegtető ötleteken kívül, már a világ izéjétől is elcapcaráznák a pénzet.


Az olyan teljesen fölösleges kiadások megakadályozását, mint például a védőnők és a pedagógiai asszisztensek javadalmazása, pedig városunk vezetői rábízzák a harcos, személyiségükben megnyerő és hang bemondásra bármikor független érdekvédőkre, mint Varga Andrea, Csabalik Zsuzsanna és Makár Barnabásné.



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4826
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 5958
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7533
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9143
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10340