#balázsibeszél

Az Avasi kilátó gyalázata

2022-08-15 08:06:00 - BORSODBESZÉL- 9179
Az önkormányzati választás előtt, a Velünk a város mai vezető káderei úgy feszítettek, az Avasi kilátó legendás teraszán Simon Gábortól, Borkútin át Fodor Zoliig, mint megannyi TSZ-párttitkár a zárszámadáson.

Talán Lúzerek a város tetején címmel születhetett volna ekkoriban az igazmondás jegyében képaláírás az önkormányzat hetilapjában, mintegy ráerősítve, a „Mi nem haldoklunk, így élünk”, grafitire, amely epigrammatikus tömörséggel foglalja össze a XXI. század eleji miskolci életérzést, Hofer Miklós építészeti remekének egyik elhanyagolt szegletén.

(Néhány örök pesszimista persze már 2019 őszétől biztos volt abban, hogy olyan szerencsétlen történelmi korszak következik a város életében, amikor a városvezetés koncepciótlansága, a korrupt magatehetetlenséggel párosul majd.)

Legnagyobb szégyenünkre, a napokban már az országos sajtóban is téma lett a város emblematikus építményének gyalázatos sorsa: a hírek szerint, Viszlai József Ybl díjas építész vezette csapat négy hónap megfeszített munkával csinálta meg a kilátó felújításának kiviteli terveit. Szükség is volt az ütemes munkára, mert az Avasi kilátó, hatvan esztendővel a használatba vétel után, mára erős felújításra szorul, szerkezetileg és műszakilag is.

Az építész tervezők rohammunkája után azonban, eltelt másfél év. A Miskolc Holdingtól átkerült az önkormányzathoz a lebonyolítás. Közben lejárt az építési engedély. Az eredeti 530 milliós költségvetést pedig az építőipari infláció jelentősen megemelte.

És nem történt, nem történik semmi.

Csak a kilátó rohad tovább.

Miskolc jelenlegi vezetői mindeközben már csak azt intézik, hogy maguk és családtagjaik, valamint harcostársaik számára, a közüzemeink irányítótestületi tagságáért járó tiszteletdíjak rendben megérkezzenek.


Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4862
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 5994
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7569
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9179
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10376