#borsodbeszél

Egymást kapják szét a Jobbik politikusai

2022-05-27 15:22:00 - BORSODBESZÉL- 905

A hirado.hu arról ír, hogy miközben Jakab Péter, a Jobbik elnöke puccsot emlegetett és lemondással fenyegetőzött, a párt elnöksége megfosztotta Molnár Enikő kabinetfőnököt azoktól a különleges jogköreitől, amelyeket még 2020-ban kapott. „Az ellenzéki pártban egyre hevesebben dúl a belharc: Jakab pozícióit nemcsak Molnár Enikő térvesztése gyengíti, de a renoméját az elhíresült szexbotrány is csökkenti.”


A Jobbik belharcáról a következőképpen számol be a hirado.hu:


„A Jobbik legfrissebb botránya a legutóbbi elnökségi ülésen robbant ki, ahol is Molnár Anikó kabinetfőnök lapértesülések szerint meneszteni akarta Béres Ferenc Attilát, a párt kommunikációs igazgatóját, a Jobbikhoz kötődő Zsúrpubi című honlapot működtető Hungária Média Kft. ügyvezetőjét.


A hirado.hu úgy tudja: az eredetileg Jobboldali Ifjúsági Közösség mozaikszóval létrehozott, ma azonban egyértelműen baloldaliként politizáló párt kabinetfőnöke a szervezeti működési szabályzatra hivatkozott, amely szerinte széles körű mozgásteret tesz számára lehetővé.


A Magyar Hírlap úgy tudja, a rebellisek élharcosa a 88 százalékos arányban alelnökké választott Potocskáné Kőrösi Anita volt. Mint ismert: a választási kampány során Potocskáné is azt támogatta, hogy hazánk akár katonai erővel is vegyen részt a harcokban. A Somogy megyei Ádándon megtartott fórumon kijelentette: a magyar katonának „hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (…), hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (…). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mer’ ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta”.


A Jobbik elnökségi ülésén a párt vezetőinek a többsége Potocskáné mellé állt és a szervezeti működési szabályzat azonnali megváltoztatása, s ezzel együtt Molnár Enikő háttérbe szorítása mellett döntöttek. 


A Magyar Hírlap úgy tudja: Potocskánéhoz csatlakoztak az alelnökök, Ander Balázs, Dudás Róbert és Magyar Zoltán. Jakab Péter ekkor lázadást, sőt a Jobbik tudatos szétverését vetette az elnökség tagjainak szemére. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy az elnökségi ülésről önkontrollját elvesztve, kiabálva kirohant Molnár Enikő, akit a párt informatikai vezetője, Németh Zsolt is haladéktalanul követett.


Jakab Péter egy ideig döbbent tekintettel a helyén maradt, majd „ez egy puccs ellenem!” felkiáltással ő is kirohant a teremből. A Metropol szerint ekkor Potocskáné Szabó Gábor választmányi elnökre nézett és azt mondta: „Gyurcsány perceken belül meg fogja tudni, hogy mi zajlik itt”.


Az elnökségi ülés a botrányos kirohanások ellenére határozatképes maradt, Potocskáné elnökhelyettesként átvette a vezetést és pontról pontra haladva a jelenlévők megváltoztatták a működési szabályzatot.


Kifejezetten megtiltották, hogy Jakab kabinetfőnöke, közeli hölgy ismerőse és annak legfőbb szövetségese, az informatikai igazgató ezután az elnökségi ülésen részt vegyen. Molnár Enikő jogköreinek megnyirbálása miatt Jakab Péter tiltakozásul meglebegtette lemondását is.


Nem ez az egyetlen botrány a Jobbik háza táján, hiszen a párt mind a mai napig nem nézett szembe az Ököritófülpösön tavaly decemberben tartott disznótor közben kirobbant zaklatási üggyel. Mint azt a hirado.hu is megírta: Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök élettársa azt állítja, hogy Földi István képviselőjelölt meg akarta erőszakolni. A disznótoron a párt helyi tagjain kívül Jakab Péter és Molnár Enikő is részt vett.”


A hatóság ma hallgatja meg Szilágyi György élettársát, V. Anitát, a Jobbik szabolcsi munkatársát, akit a helyi képviselőjelölt, Földi István 2021 decemberében próbált megerőszakolni a gyanú szerint. Szilágyi György, az áldozat élettársa a Mediaworks Hírcentrumának elmondta, hogy mindeközben a rendőrségi eljárás megindulására hivatkozva a Jobbik etikai bizottsága leállította az eljárást Földi ellen. Szilágyi szerint a testület régóta arra várt, hogy megakaszthassák a vizsgálatot – írja az Origo.



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4840
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 5972
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7547
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9157
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10354