#borsodbeszél

Ellipsum: Akkor most prémiumfürdő vagy csupán veszteséget termel?

2022-02-22 09:21:00 - BORSODBESZÉL- 50

Üzemeltetési nehézségekre hivatkozva zárta be a fürdőt a városvezetés, holott a javítási munkák csupán a költségvetés töredékébe, 0,1 százalékába kerülnének.


A miskolci baloldali városvezetés bezáratta az új miskolctapolcai wellnessfürdőt arra hivatkozva, hogy a néhány hónapos működés során keletkezett műszaki hibákat kell kijavítani. Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos az Észak-Magyarországnak elmondta, a kivitelező tájékoztatása szerint az önkormányzat által bejelentett javítási igények összege tízmillió forint. Figyelembe véve tehát a fürdő 12 milliárd forintos költségvetését, a szavatossági igény a teljes beruházási értéknek mindössze 0,1 százaléka.


A napokban a baloldali politikusok sajtótájékoztatót is tartottak az ügyről, mely során a fürdő műszaki színvonalát bírálták és üzemeltetési nehézségekre hivatkoztak.


Ugyanakkor a fürdő ügyvezető igazgatója, Németh Judit egy sajtócikkben így nyilatkozott: „Reméljük, a javítások után valóban prémiumszolgáltatást tudunk nyújtani ebben a prémiumfürdőben.” Az ügyvezető a sajtónak azt is elmondta: fontos, hogy minden hibátlanul működjön a fürdőben, és egy országos kampányt szeretnének indítani, hogy már nagypénteken „kényeztetésre” érkezzenek a vendégek.


Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: „egyetértek az ügyvezető asszonnyal, a fürdő valóban prémiumminőségű. Ehhez képest meglepő, hogy miért hivatkoznak a baloldali politikusok rossz műszaki színvonalra, és miért zárja be a városvezetés erre való hivatkozással hosszú időre a fürdőt. Az is meglepő, hogy ha a szakma prémiumminőségű fürdőnek nevezi az Ellipsumot, akkor miért mondják azt a baloldali politikusok, hogy ezt a fürdőt nem lehet nyereségesen üzemeltetni. Látszik, hogy ez csak az országgyűlési választásra időzített baloldali műkampány.”


A veszteség lehetséges okai


Dr. Kiss János rámutatott: ha az önkormányzat a fürdőben veszteséget termel, akkor annak nem a kivitelezési hibák, és nem is a rossz tervezés áll a hátterében. A veszteség abból fakad, hogy a fürdő üzemeltetésére nem írtak ki pályázatot, továbbá leállították a négy évszakos fürdőhöz kapcsolódó szállodafejlesztést, holott mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a fürdőt csak hozzá kapcsolódó szállodával lehet gazdaságosan üzemeltetni. És hiába adott a kormány 700 millió forint működési támogatást, a városvezetés gyakorlatilag sem belföldi, sem külföldi marketingre nem költött ebből, miközben igencsak drága jegyárakat szabott meg – húzta alá a miniszterelnöki biztos.


Az Észak-Magyarországnak még a nyitás előtt elmondta a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója: aggodalmak fogalmazódtak meg benne mind az üzemeltető, mind egy olyan szervezeti egység hiánya miatt, amely menedzseli az üzemeltetés előkészítését. Juhász Szabolcs elmondta: a létesítmény jövője múlik a piaci bevezetésen, és egy-egy végiggondolatlan vagy rossz döntés komoly következményekkel járhat. Azt is hozzátette, hogy a fürdő- és élménykomplexumot nem műszaki beruházásként, hanem turisztikai termékként kell értékesíteni.


Erről is kérdeztük dr. Kiss Jánost, aki kiemelte: „a mai napig nem tudok róla, hogy a városvezetés felállított volna a fürdő marketingjére egy szakértői csapatot. Ezek ismeretében ne csodálkozzunk, ha kevés vendég érkezett a fürdőbe, és a városvezetés bevételi számai elmaradtak a tervektől. Mindenesetre az a helyzet, hogy a városházának el kellene döntenie, hogy a fürdőt irányító szakembereknek van-e igazuk, akik szerint ez egy prémiumfürdő, és országos kampányt akarnak végre indítani, hogy minél több vendég érkezhessen, vagy pedig a városháza a baloldali politikusok műkampánya mellé áll, mert ez így rendkívül zavaros kommunikáció.”



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4910
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 6042
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7617
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9227
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10424