#borsodbeszél

Elvileg megszűnt fizető parkolóként működni a terület, a pénzt mégis elkéri a Városgazda

2022-04-12 18:42:00 - BORSODBESZÉL- 638

Lakossági bejelentésre már a fogyasztóvédelem is eljárást indított a miskolci Városház téri parkoló ügyében – írja honlapján a Boon.


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya lakossági bejelentés alapján vizsgálja a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. parkolószolgáltatási gyakorlatát, illetve díjbeszedési morálját a Miskolc, Városház tér 7–11. számú belső udvaron lévő zúzalékos parkolót illetően – tudta meg a hírportál.


Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, a társaság honlapján február 15-én közzétett információ alapján a miskolci parkolási rendszer sárga zónájához tartozó parkoló március 7-étől kikerült a város által üzemeltetett díjfizetési területből, a társaság pedig módosította a parkolási zónákat és automatákat megjelenítő térképét is. A Fogyasztóvédelmi Osztály munkatársai a lakossági bejelentés alapján helyszíni bejárást végeztek a területen. A bejárás során megállapították, hogy az érintett területre kihelyezett, a KRESZ szabályainak megfelelő közlekedési táblák, valamint a parkolószolgáltató által üzemeltetett díjfizetésre szolgáló automata működése továbbra is arra utal, hogy a parkolás alól kivett terület fizetőparkolóként funkcionál. „A gazdasági társaság által alkalmazott fogyasztót megtévesztő kereskedelmi kommunikációt közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a hatóság, mely eljárás folyamatban van" – tartalmazza a hivatal válasza.


A Városgazda idézett februári közleménye azt is részletezte, hogy az adott területre érvényes éves parkolóbérleteket mely szomszédos utcákban lehet használni, illetve miként lehet visszaváltani.


Az Északban több alkalommal is felhívták a figyelmet az egyértelmű ellentmondásra, azaz hogy a parkolást jelző tábla továbbra is a helyén maradt, a parkolóóra továbbra is működik, és vannak, akik dobálják is bele a pénzt.


Ezzel kapcsolatos kérdéseikkel március 17-én megkeresték a Miskolci Városgazda Kft.-t és az önkormányzat sajtóosztályát, válaszokat azonban azóta sem kaptak.


Hétfőn azonban a következő közlemény jelent meg a Városgazda honlapján: „Tisztelt Lakosság! Ezúton is tájékoztatjuk önöket, hogy a Városház téri zúzalékos parkoló önkormányzati rendeletből való kivonásáig – melynek időpontja jelenleg nem ismert – parkolási díjat kell fizetni."


(Forrás, fotó: boon.hu)



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4872
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 6004
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7579
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9189
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10386