#balázsibeszél

Közgyűlési anzix- Bajusz Gabi, mint Torghelle Sanyi fénykorában: kétszer villant

2022-05-26 14:54:00 - BORSODBESZÉL- 337

A mostani közgyűlésen, Hegedűs Andrea, napirend előtt érzékeltette: úgy utálja a FIDESZ-t, hogy még a talpa is ökölbe szorul. Andrea, ez a kellemetlen mindentudócska, hajdani tanító néni, már az előválasztáson is hiába szorította össze a szája szélét úgy, ahogy azt Klára asszonytól látta a tévében. Végül nem is az értelmezhetőnél is szerényebb politikai teljesítményének, hanem Gyurcsányék női kvótájának köszönhette helyét a parlamentben.


Ezután Bajusz Gabi (FIDESZ), mint Torghelle Sanyi fénykorában, kétszer is villant: először azt javasolta, hogy Veresék legközelebb ne dubajozásra fordítsanak öt millió forintot, hanem ezért a pénzért inkább járőröztessenek több rendőr-rendész párost Miskolc belvárosában.


A nyújtott tészták egykori mestere, Szopkó Tibor, alattomosan pislogva, mint egy alpolgármester, idegeinken fel s alá vitorlázva, azt állította, hogy ők Dubaiban, a globális piac ütőerén tartották kezüket… a mi érdekünkben…


Hiába, „nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot.”


Bajusz Gabi, mindezek után, emberi – képviselő méltóságát megőrizve, úgy riposztozott, hogy javasolja: a legközelebbi városházi dubajos delegácija, ne a válságkezelés céljából(?), közpénzből vásárolt 35 millás luxus busszal menjen a reptérre, hanem vonattal. A csili-vili mikrobuszt pedig értékesítse a város, a befolyó bevételt fordíthatnák az önkormányzati rendészetre…


Soós Attila nehezményezte, hogy a legutóbbi közgyűlésen, a Dubai mézeskalács túrával összefüggő kérdéseire még mindig nem kapott választ, pedig Veres ígérte ezt. Soós ezután konkretizálta aggályait: fejenként kaptak 131 ezer forintos napidíjat az Arab-öböli kirándulók és ehhez képest még elittak és elettek 418 713 forintot. Mindezeken túl fenekére vertek még 518 815 forintnak is.


Repire.


Veres Pál polgármesterék zárt ülésen tárgyaltatták az újabb 4 milliárd forintos tervezett hitelfelvételüket, amelyet a Káli-korszakban, a baloldali városvezetés idején 2010 előtt felvett svájci frankos adósság visszafizetésére kéne fordítani.  Kiszivárgott hírek szerint, óriási a baj, hiszen a lóvét 4-5 héten belül, virítani kell az OTP-nek. A történtekről, a lehetséges következményekről, hamarosan tudósít a Borsod beszél.



Kiemelt bejegyzések

#balázsibeszélA polgármester skíróztatná a népetMiskolc 2022-09-09 19:38:00- 4828
#balázsibeszélHol a pofátlanság határa? Borkuti László dupla tanácsnoki pénze már az? III. részMiskolc 2022-09-06 07:05:00- 5960
#balázsibeszélDr. Mokrai Mihály polgármesterségre tör, ha már alpolgármester nem lehetettMiskolc 2022-09-01 07:06:00- 7535
#balázsibeszélAz Avasi kilátó gyalázataMiskolc 2022-08-15 08:06:00- 9145
#balázsibeszélVeres Pál a porcelánboltban - de mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában?Miskolc 2022-08-11 08:22:00- 10342